Az ősrobbanás-elmélet híveinek egyik legnagyobb gondja az, hogy bár “a világegyetem keletkezését” igyekeznek megmagyarázni, az általuk javasolt eredetet nem lehet matematikai úton leírni. Az általánosan elfogadott ősrobbanás- elméletek szerint a világegyetem, kezdeti állapotában egy végtelenül kis kiterjedésű, ugyanakkor végtelen sűrűségű és hőmérsékletű pont volt. Ez az állapot azonban túl van a matematikai leírhatóság határain – semmit nem lehet róla kijelenteni; a számítások teljesen összezavarodnak, értelmetlenné válnak. Olyan ez, mint amikor nullával próbálunk meg elosztani egy számot – mi a végeredmény? 1?… 5?… 5 billió?…??? Lehetetlen megmondani. A szaknyelv ezt nevezi szingularitásnak.
Sir Bernard Lovell, a Manchesteri Egyetem rádiócsillagászat professzora így ír a szingularitásokról: “Az idő kezdetének fizikai leírása során ezen a ponton egy akadály állja el az utunkat. Ez a probléma – ti., hogy vajon tényleg alapvető akadályt jelent-e ez a világegyetem kezdeti állapotának tudományos leírásában -, valamint az idő kezdetén feltételezett egyetlen létezővel kapcsolatos fogalmi nehézségek a modern gondolkodás kardinális kérdései.”4
Egészen mostanáig még az ősrobbanás-elmélet legkiemelkedőbb képviselőinek sem sikerült átlépniük ezeket az akadályokat. A Nobel-díjas Steven Weinberg így panaszkodik: “Sajnos nem tudom a filmet [az ősrobbanás szemléletes bemutatását] nulla időpontnál és végtelenül magas hőmérsékleten elindítani.”5 Azt látjuk tehát, hogy az ősrobbanás-elmélet egyáltalán nem ad számot a világegyetem keletkezéséről, mivel a kezdeti szingularitás természeténél fogva nem leírható.
Az ősrobbanás elmélete ezért már a kezdet kezdetétől fogva gondokkal küszködik. Míg az ősrobbanást bemutató népszerűsítő cikkek a kezdeti szingularitással kapcsolatos nehézségek fölött elegánsan átsiklanak, addig a jelenség matematikai következményeit kutató tudósok szűkebb szakmai köröknek szóló tanulmányaikban elismerik, hogy komoly akadályról van szó. Stephen Hawking, a cambridge-i egyetem matematika professzora, és G. F. R. Ellis, a Cape Town-i egyetem matematika professzora “A téridő nagyléptékű szerkezete” című mértékadó művükben rámutatnak: “Úgy tűnik, helytálló az az elv, miszerint ha egy fizikai elmélet szingularitást tételez fel, akkor ez annak a jele, hogy az elmélet összeomlott.”6 Majd hozzáteszik: “Eredményeink azt a feltevést igazolják, hogy a világegyetem meghatározott idővel ezelőtt keletkezett. Magának a teremtésnek, a szingularitásnak a pillanata azonban kívül esik a jelenleg ismert fizikai törvények hatáskörén.”7
A világegyetem kezdetére vonatkozó bármely olyan magyarázat, amely egy fizikai módszerekkel nem leírható dologgal indít, mindenképpen megkérdojelezhető. De van egy további probléma is. Honnan származik a szingularitás? Ennél a pontnál a tudósok ugyanazzal a nehézséggel találják szembe magukat, mint a hívok, akiktől gyakran kérdezik kötekedve: “Na jó, de honnan származik Isten?” És éppen úgy, ahogy a hívok azzal válaszolnak, hogy Isten minden ok ok nélküli oka, a tudósok számára is csak az a lehetőség marad, hogy kijelentsék: még azelőtt, hogy az idő és a tér létrejött volna, létezett egy matematikailag leírhatatlan, végtelenül sűrű, ugyanakkor végtelenül parányi pont, minden ok ok nélküli oka. Ekkor a szerencsétlen tudós ugyanazt a megbocsáthatatlan bűnt követi el, amit soha nem mulaszt el a szentek és a misztikusok szemére vetni, nevezetesen, hogy tudományosan igazolhatatlan, a természetfelettit implikáló kijelentésekre ragadtatja magát. Ha tehát bármit is meg akar tudni a világegyetem keletkezéséről, akkor számolnia kell azzal, hogy olyan vizsgálati és kísérleti módszereket kell elfogadnia, amelyek túl vannak a fizikai valóságon.
Az elméleti szakemberek, mivel vonakodtak szembenézni ezzel a kényelmetlen kilátással, az ősrobbanás számos változatát dolgozták ki annak érdekében, hogy valahogy kiküszöböljék a szingularitás problémáját. Az egyik megközelítés azt feltételezi, hogy a világegyetem nem tökéletes szingularitásból keletkezett. Sir Bernard Lovell kijelenti, hogy az ősrobbanással létrejött világegyetem szingularitása “gyakran olyan matematikai problémaként jelentkezik, ami abból a feltevésből ered, hogy a világegyetem egységes.”8 Az ősrobbanással keletkezett univerzum bevett modelljeit tökéletes szimmetria jellemzi. Néhány tudósban felmerült, hogy ez lehet az oka, hogy az ősrobbanás kezdeti, nulla időpontra kidolgozott egyenletnek matematikai levezetései a szingularitáshoz vezettek el. Ezt helyreigazítandó, néhány szakember a látható világban megfigyelhető sajátosságok analógiájára egyenetlenségeket vezetett be modelljébe. Remélték, hogy ez elégséges szabálytalansággal fogja felruházni a kezdeti állapotot ahhoz, hogy ki lehessen küszöbölni a szingularitás problémáját (azaz, hogy ne kelljen mindent egyetlen pontra redukálni). Ezt a reményt azonban Hawking és Ellis darabokra zúzták; kijelentették, hogy számításaik szerint az anyag egyenetlen eloszlását feltételező ősrobbanás-modell ugyancsak a kezdeti szingularitáshoz vezet vissza.